Falusi hasonlatok

Falusi hasonlatok

vége

2018. április 09. - miss Jane Marple

A Fidesz megsemmisítő vereséget mért az egész ellenzékre.

Az ellenzéki pártok mutogatnak egymásra, és főképp a Fideszre. Ez számomra kb olyan, mint ha a tetőfedő azzal védekezne, hogy azért ázott be a tető, mert esett az eső. Ő nem tehet róla.

A Fidesz olyan, amilyen. A Fidesz olyan, mint egy elemi csapás. Ma Magyarországon az kormányváltóképes, aki nyerni tud a Fidesz ellen. És az kormányzóképes, aki kormányozni tud a fidesz ellen (elég baj, hogy idáig jutottunk). Tehát a mai ellenzék nem kormányváltóképes és ezen okból nem tudhatjuk meg, hogy kormányzóképes lenne-e (tartok tőle, hogy nem).

Sokan elemzik, hogy mi volt a baj, sok igazság van abban, amit mondanak.

Én még kettőt hozzátennék.

1. Az ellenzéki politikusok - és szavazók - meg sem próbálják megérteni, hogy A Fidesz-szavazók miért szavaznak a Fideszre. Elintézik azzal, hogy "birkák", "ostobák", jobb esetben megtévesztettek és meg vannak félemlítve. Nem igaz. Én valamikor régen sok gyereket korrepetáltam matekból, elég nagy sikerrel. A siker titka az volt, hogy nem próbáltam meg a gyereknek elmagyarázni, hogy mi a megoldás, még csak rávezetni sem próbáltam, hanem belebújtam a fejébe, megpróbáltam kitalálni, hogy ő hogyan gondolkodik, hol a hiba a gondolatmenetében, vagy miért akadt el, hogyan lehet onnan továbbmeni. A fideszesek nem ostobák, csak máshogy gondolkodnak, mások a prioritásaik, a szempontjaik. Az ő szempontjaik szerint kellene érvelni, ajánlatot nyújtani nekik, meggyőzni őket (vagy arról, hogy rossz a szempontrendszerük, vagy arról hogy az ő prioritásaik is jobban érvényesülnének egy másfajta rendszerben)

2. Az ellenzék hagyta, hogy a Fidesz kisajátítsa a "nemzet" fogalmát, szimbólumaival együtt. Néha ugyan bátortalanul megemlítik, hogy "mi is magyarok vagyunk", de hagyták elterjedni pl. a "nemzeti oldal" szóhasználatot, most a "magyar emberek"-ről  ne is beszéljünk. Borzalmas.

Többször voltam tüntetni, és mindig nagyon csalódottan jöttem el (még a legjobb hangulatú, legsikeresebb tüntetések után is). Mert amikor a tüntetés végén a hangszóróból megszólalt a Himnusz, az emberek csak álltak némán, esetleg néhányan tátogtak-dünnyogtek. Miért? Tán nem tudják a Himnuszt? Vagy nem érzik magukénak? Vagy szégyellik?

Azt jósolom, hogy addig nem lesz kormányváltás Magyarországon, amíg egy ellenzéki tüntetés végén nem szól úgy a Himnusz, hogy beleremeg a Kossuth tér. Akkor majd lesz.

süti beállítások módosítása